Kerkai-díj
Kerkai-díj
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség közgyűlésének 16/2004. (VI. 15.) Kgy. határozata értelmében Kerkai-díj alapítására kerül sor 2005-ben. A díj a katolikus ifjúsági és felnőttképzés területén kiemelkedő teljesítményt felmutató munkatársak jutalmazására szolgál, évente egy-egy összesen két fő részére (ifjúsági képzés és felnőttképzés).
Kerkai Jenő a múlt század kiemelkedő alakja a katolikus felnőttképzés területén és a mozgalmi életben. Életműve példaként szolgált sok fiatalnak, a KALOT-ban betöltött szerepe és személyisége meghatározó volt kora egyházi életében. A fiatal felnőttek képzésére nagy gondot fordított, a népfőiskolai mozgalom a magyar felnőttképzés meghatározó elemévé vált. Művének és példamutató tevékenységének tisztelegve a KIFE elismerő díját róla kívánja elnevezni.
A díjat megkaphatja minden olyan személy, aki a KIFE tagszervezeteinek valamelyikénél főállásban, részmunkaidős foglalkoztatásban, megbízással vagy egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján, illetve önkéntesként dolgozik az ifjúsági vagy felnőttképzés területén. A díjra a KIFE tagszervezetének képviselői tehetnek írásos javaslatot az elnökség számára minden évben január 15-ig. A jelölés és odaítélés alapvető kritériumai: a jelölt legalább 3 éve dolgozik az ifjúsági vagy felnőttképzés területén, kiemelkedő teljesítményt mutat fel munkája során, amelyet hivatásszerűen vagy önkéntesen is gyakorolhat. A teljesítmény irányulhat új képzési formák és programok bevezetésére, terjesztésére, képzési intézmények alapítására és működtetésére, képzési programok hatékony kivitelezésére. A végzett munkának összhangban kell lennie a KIFE céljaival és tevékenységével. Egy személy jelölése több területen és több évben is lehetséges. Témakörönként (nevezési kategória) egy tagszervezet egy évben egy jelöltre adhatja le javaslatát.
A díj tartalma: elismerő oklevél, emlékplakett/kisplasztika, könyvutalvány (mértékét évente az elnökség határozza meg).
A díj elnyerésére tett javaslat tartalmazza az adatlapot és maximum két oldal terjedelemben a jelölt életrajzát és méltatását. Adatlap letölthető a KIFE honlapjáról (www.kife.hu), valamint igényelhető a KIFE irodában. A jelöléseket a KIFE iroda fogadja be postai úton vagy személyesen (6720 Szeged, Dóm tér 15.). A díj odaítéléséről a Szakmai Tanácsadó Testület véleményezése után a KIFE elnöksége dönt. A díjkiosztásra minden év tavaszán kerül sor.
Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség
|