András Imre S.J.: Kerkai Jenő S.J. életművének méltatása
Abból az alkalomból, hogy kerületünkben 2005. december 09.-én Népfőiskola alakult, részleteket közlünk András Imre S.J. KALOT országos elnökének
KERKAI JENŐ S.J. ÉLETMŰVÉNEK MÉLTATÁSA - című írásából.
„Kerkai Jenő jezsuita atya életrajzában első látásra meglepő az életévek csoportosulása. A KALOT alapítója a fiatalkor és az előkészítő tanulmányok 31 éve után mindössze 14 évig működhetett és életét 21 éves börtönnel, szenvedéssel, "eljelentéktelenedéssel” fejezte be. Szinte „krisztusi-evangéliumi” mérték valósult meg életében. Ha ezt a látásmódot elfogadjuk, akkor nem fogunk csodálkozni azon, hogy olyan hihetetlenül termékenynek mutatkozott életműve.
A „Kisatya” ifjúsági és felnőtt képző műnek álmodta meg a KALOT. - ot, ahol nem iskolás módon megy a képzés, hanem a tehetséges, ugyanakkor nyomorúságos életkörülmények között élő agrár-népesség felemelése a cél. Jöjjön, segítsen nekem felemelni a magyar népet – ezzel hívta első munkatársait.
A további elméleti tudnivaló a négyes célkitűzés megismerése volt, mely egyszerre lett KALOT mozgalmi program és a jelentkező számára egyéni életprogram.
A magyar keresztény fiatalember élete megkívánta (1) az igazodást a vallása alapítójához, (2) az élethivatáshoz szükséges ismeretek s a méltó élethez szükséges tudás, műveltség, kultúra elsajátítását, (3) a személyes egzisztencia és a családalapítás előfeltételeinek megteremtését, (4) a magyar nemzethez való tartozás szívbéli vállalását. Az életprogram végső megfogalmazását Páter Kerkai és munkatársai zseniális módon alkották meg. Már az első fogalmazványokban benne van a későbbi idea, melyekre dr. Tóth Pál sebész-főorvos, Páter Kerkai távoli rokona így emlékszik: Jobb egészséget! Jobb munkaalkalmat! Több munkakedvet! Több vallásosságot! A négyes célkitűzés valójában egy volt, egyforma rangsorral, egymástól elválaszthatatlan elköteleződéssel, mindig mindenkit szem előtt tartva, a nehéz fizikai munkába fogott parasztlegények észjárásának is megfelelő frappáns, rövid jelszóformába öntve: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart! Páter Kerkai szóhasználatával élve pedig: olyan emberek nevelése, akik készek részt venni a magyar nép felemelésében.
Az összes további lépés a KALOT. – ban már a négyes program megvalósításához tartozik. Így a népfőiskolák munkája is nem csak új kenyérkereső foglalkozásra képesítő átképzés, hanem a tehetséges magyar fiatalok humán kultúrájának fejlesztésének lehetősége is, a legújabb szakmai ismeretek elsajátítása mellett tartsák meg a történelmi hagyományaikból adódó önazonosságukat. Ne tévedjenek el a pénzszerzés mókuskerekében, se az ideológiák jó hangzású útvesztői között.”
A megújult KALOT már nem csak az agrár-legényekért, nem csak az ifjúságért, nem csak a vidékért dolgozik, hanem az egész magyar hazánkért. KALOT Szilasmenti Népfőiskola kéri: Jöjjenek nekünk segíteni felemelni a magyar népet, a szilasmenti lakosságot, az országunk minden magára hagyott magyarját. Február eleji közgyűlésünk után meghirdetjük programunkat.
|